Ez a cikk a Creation Magazin 2020-ben jelent meg.
Hasonló cikkekért rendelj a magazinokból!

Az emberré válás mítosza

 

A társadalom nagy többsége ma már meggyőződéssel hiszi, hogy az ember egy majomszerű, a csimpánzokéval azonos közös ősből fejlődött ki. A közvélemény formálói ezt a tézist gyakran lehengerlően és tévedhetetlenséget sugallva erősítgetik, mint például az alábbi, egy prominens evolucionistától idézett példában.

„Ma már több tízezer hominida fosszília található múzeumokban világszerte, és ezek mindegyike az emberi evolúcióról alkotott mai tudásunkat támasztja alá. E rengeteg tárgyi bizonyíték alapján körvonalazható rendszer szilárdan kiállta többezer kutatás próbáját. A mai ember egyszeri és azonnali megteremtéséről alkotott minden modell és mítosz elbukik ezen bizonyítékokkal szemben.”1

Azonban, amikor valaki igazán górcső alá veszi ezeket az állításokat, hamar kiderül, hogy ez az elmélet nem helytálló. Sokszor még maguk az evolucionista tudósok is említenek olyasmit, ami komolyan megkérdőjelezi, vagy akár ki is zárja azt a feltevést, hogy a legtöbb „hominidának” nevezett kategóriába tartozó fosszília átmenetet képez a majmok és az emberek között. Álljon itt néhány példa:

Azonban, amikor valaki igazán górcső alá veszi ezeket az állításokat, hamar kiderül, hogy ez az elmélet nem helytálló.

  • Australopithecus (például Lucy): néhány kiváló evolucionista elismeri, hogy ezek a kihalt főemlősök anatómiailag nem képeznek átmenetet a majmok és az emberek között.
  • Neander-völgyi előember: valószínűleg már a legtöbb evolucionista paleoantropológus úgy vélekedik, hogy bár ezek anatómiailag robosztus felépítésűek, mégis teljesen emberek.
  • Homo erectus és Homo heidelbergensis: néhány evolucionista korai és/vagy „ősi” Homo sapiens-nek tartja őket. Nekik is robusztus a felépítésük, mint a neander-völgyieknek, és mint azok esetében, ezekről sincs okunk feltételezni, hogy nem voltak teljesen emberek.2
  • Homo habilis: míg evolucionisták általában hominidának (majomembernek) tartják, e faj alapos vizsgálata során feltűnik, hogy olyan egyedekből állt, melyeket inkább az Australopithecinekkel, vagy más kihalt majmokkal sorolhatnánk egy csoportba kevés kivételtől eltekintve, amelyek pedig feltehetően a Homo erectus fajhoz tartoznak.2 Még néhány olyan prominens evolucionista is javasolja a Homo habilisen belüli legtöbb egyed átsorolását az Australopithecusok közé, aki még mindig hominidáknak véli ezeket… Ezért a Homo habilis hibás kategória. Maguk az evolucionisták illették már „szemétkosár”, „eldobható szatyor” és „szemeteszacskó” nevekkel ezt a rendszertani csoportot.

Ha pedig az ezen kategóriákba tartozókat kivonjuk a fent említett leletek lenyűgözőnek tűnő számából, akkor máris csak egy maroknyi példányunk marad. Többek között a mostanában felfedezett Homo floresiensis (más néven hobbit) egyedei. Az ő esetükben is meghatározó evolucionisták világítottak rá arra, hogy tulajdonságaik megegyeznek olyan emberekéivel, akiket a veleszületett jódhiány okozta kreténizmus torzított el. Ezenfelül magazinunk is kiemelte annak bizonyítékát, hogy a kreténizmus lehet az egyik valószínű oka a még újabban felfedezett Homo naledi lelet3 azon tulajdonságainak is, melyek (az evolucionisták számára) fejtörést okoznak.

Lehetséges egyáltalán az emberi evolúció?

A „majomember” alapvető biológiai okokból semmiképpen nem létezhetett soha. A legfőbb ok ezek közül az úgynevezett „várakozási idő problémája”. Abban mindenki egyetért, hogy mindahhoz az anatómiai változáshoz, ami egy majomszerű lény (az ember és a csimpánz feltételezett közös őse) emberré válását jelentené, többmillió DNS-mutációra lenne szükség. Ez azért van, mert nukleotidok („a DNS betűinek”) milliói különböznek a csimpánzok és az emberek között. És az evolúciós idővonalat tekintve ennek 6 vagy 7 millió év alatt kellett volna megtörténnie. A probléma dióhéjban annyi, hogy számítások igazolják, hogy ezeknek a specifikus mutációknak a bekövetkezte és konzerválódása az úgynevezett „hominin” populációban túl hosszú ideig tartott volna.4

Például ahhoz, hogy egyetlen pontmutáció (egy betű változás) biztosan tartóssá válhasson, 1,5 millió év a minimális várakozási idő.4 A potenciálisan egyszerre szelektálódó nukleotidok számát kevésnek becsülik, mivel interferencia lép fel más nukleotidok kiválasztódásával (szelekciós interferencia). Kiszámították, hogy legfeljebb 1000 előnyös mutáció rögzülhetett volna 6 millió év alatt – és még ha 7 millió évvel számolunk is, ami a felső határ, akkor sincs jelentős különbség az eredmény tekintetében.5 És ez még csak elenyésző töredéke annak a genetikai információhalmaznak, mely ahhoz szükséges, hogy egy majom emberré váljon.

Fontos megjegyezni azonban, hogy ez csakis egymástól független, nem kapcsolt mutációkra vonatkozik. John Sanford, a téma szakértője ezzel magyarázza: „1000 specifikus és egymáshoz kapcsolt mutáció kiválasztódása (1000 betűs lánc létrehozása) nem történhetett meg 6 millió év alatt, hiszen a közeli mutációk egy ilyen specifikus sorrendje soha nem alakulhatott volna ki, még trillió év alatt sem.”6 (Kiemelés az eredetiből.)

Ha a genom (DNS) eltérése a csimpánzok és az emberek között csupán 1%-nyi lenne is, mint ahogyan ezt széles körben elterjesztették, ez is körülbelül 30 milliónyi nukleotid különbséget jelentene. Ennélfogva 15 millió körüli nukleotid változás lenne indokolt a kifejlődő hominid vonalon (ld. ábra), összehasonlítva a legfeljebb 1000 változással, amennyi megtörténhetett ennyi idő leforgása alatt.

Sokszoros bökkenő

Röviden összefoglalva, még ha a tévesen feltételezett, csupán 1%-nyi különbséggel számolnánk is, a mutációs átalakulás nem mehetett végbe a rendelkezésre álló idő alatt. Ám az evolúció problémája ennél is összetettebb, mivel ma már tudjuk, hogy a csimpánz és az ember közötti különbség nem 1%, hanem feltehetően legalább 5%, de valószínűleg még ennél is több.7

Tehát az evolúció nemcsak azt nem képes megmagyarázni, hogy hogyan érkezett az az információ, amely a majmokat emberekké változtatta, de még azt sem, hogy milyen módon őrződhetett meg ez az információ többmillió év során.

Tehát az evolúciós elmélet még leküzdhetetlenebb akadályokba ütközik. A különbség az eddig feltételezett ötszöröse, ez pedig azt jelenti, hogy 75 millió nukleotidváltozásnak kellett volna bekövetkeznie az elképzelt közös ős óta! Ám a probléma még ennél is súlyosabb, hiszen ezenfelül az emberi genom még romlik is, egy lefelé tartó spirálon a „genetikai összeomlás” felé haladva. Ezt a génmutációk felhalmozódása okozza, melynek sebessége néhány 100 pontmutáció személyenként és generációnként, és a természetes szelekció képtelen ezt megállítani.8

Az evolúcióelmélet dilemmáját tovább súlyosbítja, hogy a genomban található nem kódoló, „selejt DNS” feltételezett mennyisége az utóbbi időben jelentős mértékben csökkent. Az evolucionisták által funkcionálisnak vélt szekvencia a korábbi 3%-ról immár 80%-ra, vagy annál is többre emelkedett. Ez gondot jelent, hiszen így bármely mutáció nagyobb valószínűséggel inkább káros, mint semleges.9

Növekvő nyugtalanság

Bizonyos evolucionista körökben mindez aggodalmat keltett. Például Graur azt állítja, hogy ahhoz, hogy az emberi populáció színvonala fenntartható legyen (hogy a káros mutációk hatásai kiküszöbölhetők legyenek), az emberi genom legfeljebb 25%-a bírhat funkcionális jelentőséggel.

Ezzel szemben a neves ENCODE projekt számításai szerint a DNS legalább 80%-a funkcionális régió. Ez azt jelenti, hogy az embernek már ki kellett volna halnia, mert a termékenység túl csekély ahhoz, hogy ily nagyszámú deléciós mutációt kompenzáljon. Mégsem halt ki, ennélfogva vagy

a) az ENCODE számításai teljesen hibásak (ami igencsak valószínűtlen), vagy

b) az állítólagos „homininek” (ideértve a modern embert) nem hosszú évmilliók óta léteznek, ahogy az evolucionisták gondolják, tehát az egész majomból emberré válásról szóló evolúciós történet téves.

A felhalmozódó mutációk problémája még annál is sokkal komolyabb, mint ahogy azt evolucionisták lefestették. Még ha a genomnak csupán 10%-a lenne is működőképes, „minden hominid vonal kihalása” már sokkal hamarabb bekövetkezett volna, még mielőtt az első várva várt előnyös mutáció beépült volna a „hominin” populációba.

Tehát az evolúció nemcsak azt nem képes megmagyarázni, hogy hogyan érkezett az az információ, amely a majmokat emberekké változtatta, de még azt sem, hogy milyen módon őrződhetett meg ez az információ többmillió év során.
Az emberi evolúció elmélete tehát azt jelenti, hogy nem volt első emberpár, sem „első Ádám” aki bűnbe esett, és ennélfogva nincs logikus oka „az utolsó Ádám”, Jézus Krisztus áldozati halálának sem (Pál levele a korinthusiakhoz 15:45). A kitartó és szisztematikus propaganda eredményeképp ma már sok hívő is ezt az elméletet fogadja el a Biblia tanítása helyett, sőt egyes keresztény felsőoktatási intézmények is. Különösen ironikus, hogy ez éppen akkor történik, amikor már a biológiai bizonyítékok is ilyen világosan alátámasztják a bibliai teremtést.

A majomból emberré válás eszméje – fogalmak és kérdések tisztázása

Az evolúcióelmélet szerint az emberekről és a csimpánzokról feltételezik, hogy ugyanabból a majomszerű lényből fejlődtek ki, vagyis „az utolsó közös ősből”, körülbelül 6 millió évvel ezelőtt, és ezután különböző úton fejlődtek tovább, míg végül a mai emberekké, illetve csimpánzokká váltak. Az evolucionisták a hominidák nevet alkalmazzák általában minden egyedre (majmokra, majomemberekre és emberekre egyaránt) az utolsó közös őstől a modern emberekig a feltételezett törzsfejlődési vonalon.

Akkor cikkünk miért a csimpánzok és a mai emberek közötti DNS különbségeket vizsgálja, ha a probléma valójában az utolsó közös ős és mai ember közötti különbség? Azért, mert ezek az evolúcióelmélet állítása szerint közvetlen rokonságban állnak egymással. Ahogy a törzsfejlődési vonalakon halmozódnak a mutációk, nő azok DNS-einek különbözősége is. Tehát minél nagyobb az eltérés a csimpánzok és az emberek között ma, annál nagyobb a különbség a mai ember és a feltételezett közös ős között is.

Például, ha az ember és a csimpánz a törzsfejlődés során nagyjából ugyanabban az ütemben változott, amiben a legtöbb evolucionista egyetért, akkor az 1%-nyi különbség (kb. 30 millió nukleotid eltérés) a mai emberek és csimpánzok esetében azt jelentené, hogy mindkettő kb. 15 millió nukleotiddal különbözik a közös őstől. De ha az ember-csimpánz különbség 5% akkor az azt jelenti, hogy a differencia az ember és az utolsó közös ős között 75 millió nukleotid körüli, ami még nagyobb probléma az evolúcióelmélet szempontjából (lásd a fő cikket).

Még ha az ember és a csimpánz fejlődése különböző ütemben ment is volna végbe, az is keveset számítana, hacsak nem feltételezzük, hogy az ember törzsfejlődése szinte statikus volt (valójában, az evolucionisták abban hisznek legszilárdabban, hogy az ember ment végig a legnagyobb mértékű változáson a törzsfejlődés során az utolsó közös ős óta, sokkal nagyobb változáson, mint a csimpánz). Ám ebben az esetben a csimpánzok váltak volna le a modern emberről, akik eszerint 6 millió évvel ezelőtt kellett volna, hogy éljenek, ami szintén megcáfolná az emberi evolúció elképzelését. Ráadásul újabb dilemmával állnánk szemben: hogyan tudtak a csimpánzok 6 millió év alatt még kétszer több nukleotid különbséget létrehozni (75 millió helyett 150 milliót!)?

 

Hivatkozások és megjegyzések

1. White, T.D., Human evolution: The evidence; in: Brockman, J. (Ed.), Intelligent Thought: Science Versus The Intelligent Design Movement, Vintage Books, New York, pp. 79–80, 2006.

2. See: Line, P., Explaining robust humans, J. Creation 27(3):64–71, 2013; creation.com/explaining-robust-humans. In an upcoming book I have detailed chapters on Homo erectus, Homo heidelbergensis, and Homo habilis.

3. Line, P., Making sense of ‘Homo naledi’, Creation 40(4):36–38, 2018.

4. Sanford, J. et al., The waiting time problem in a model hominin population, Theoretical Biology and Medical Modelling, 12:18, 2015 | doi:10.1186/s12976-015-0016-z.

5. Sanford, J.C., Genetic Entropy, 4th ed., FMS Publications, pp. 137–138, 2014.

6. Sanford, ref. 5, p. 137–138.

Buggs, R., How similar are human and chimpanzee genomes? 14 July 2018. richardbuggs.com/index.php/2018/07/14/how-similar-are-human-and-chimpanzee-genomes/#more-265.

Sanford, ref. 5, pp. 44–49, 85, 127, 131.

Sanford, ref. 5, pp. 21–22, 184.

Graur, D., An upper limit on the functional fraction of the human genome, Genome Biol. Evol. 9(7):1880–1885 | doi:10.1093/gbe/evx121, 2017.

Rupe, C. and Sanford, J., Contested Bones, FMS Publications, pp. 292–295, 2017.

 

Angol forrás: Creation 41(1)

Fordította: Balogh István

Lektorálták: P. Klement Edina és Sebestyénné Preska Ágnes

PETER LINE, B.App.Sc., M.App.Sc, PhD

Dr. Line a neurológia doktora, aki kutatóként (az agyi elektrofiziológia területén) és egyetemi oktatóként (anatómia és élettan) dolgozik. Legfőbb érdeklődési területe az ún. emberi maradványok kutatása. Ld. még angol nyelven: creation.com/peter-line

Ez a cikk a Creation Magazin 2020-ben jelent meg.
Hasonló cikkekért rendelj a magazinokból!
Hírlevél feliratkozás

Hírlevél feliratkozás

A hírlevél feliratkozási lehetőség weboldalunkon az alábbi gombra kattintva kényelmesen elérhető.



HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS OLDAL

Sikeres feliratkozás.

Pin It on Pinterest

Share This