Mennyire tudományos az ősrobbanás?

Az evolúcióelméletet támogató tankönyvek többsége azt állítja, hogy az univerzum közel 14 milliárd évvel ezelőtt jött létre. Az elképzelések szerint a világ egy úgynevezett szingularitásból, egy elképzelhetetlenül forró „pontból” indult ki, amelyben összezsúfolódott a világűrben található galaxisok milliárdjait alkotó minden anyag és energia. Az ősrobbanás után ez a szingularitás elkezdett tágulni és hűlni, lehetővé téve a kvarkok és elektronok kialakulását, amelyekből később az atomok felépültek. Ahogyan a világegyetem tovább hűlt, a kvarkok egyesülve protonokat és neutronokat hoztak létre. Ezek aztán összeállva létrehozták a „könnyű” elemeket, így a hidrogént (beleértve a kisebb mennyiségű „nehéz hidrogént” vagy deutériumot), héliumot és lítiumot. Ráadásul a feltételezések szerint mindez az univerzum első 3 percében történt!

A bibliai teremtéshívőknek természetesen vissza kellene utasítaniuk az ősrobbanás elméletét, mert az események sorrendje ellentmond a Bibliának.

Azonban ezek az elemek továbbra is csupán atommagok voltak, nem atomok. Feltételezések szerint további 379 000 évnyi lehűlés kellett ahhoz, hogy az atommagok összekapcsolódjanak elektronokkal és atomokat hozzanak létre. Úgy tartják, hogy ezen hidrogén és hélium gázokból alakultak ki az első csillagok. (A hidrogént, héliumot, és lítiumot könnyű elemeknek nevezzük kis tömegük miatt. Evolucionista kozmológusok úgy gondolják, hogy a nehezebb elemek, amelyeket fémeknek hívnak, csillagok belsejében alakultak ki.)

A bibliai teremtéshívőknek természetesen vissza kellene utasítaniuk az ősrobbanás elméletét, mert az események sorrendje ellentmond a Bibliának. Az ősrobbanás elmélete szerint a csillagok létrejötte megelőzi a Földét, ugyanakkor Mózes 1. könyvében /a Teremtés könyvében/ a Föld a csillagok előtt teremtetett.

Három fő bizonyítékkal igyekeznek az ősrobbanás elméletét igazolni. Ezek a háttérsugárzás, a könnyű elemek nagy mennyisége és a világegyetem tágulása.

Háttérsugárzás

Észleléseink szerint a világűrben egy alacsony energiájú elektromágneses sugárzás van jelen, amelyet az ősrobbanás kezdeti felvillanását követő „utóragyogásnak” vagy afféle „puskafüstnek” tartanak. Ezt a sugárzást kozmikus mikrohullámú háttérsugárzásnak nevezzük (angol rövidítése: CMBR) ¹ . Nagyon pontos és igen részletes mérésekkel arra jutottak, hogy hőmérséklete megegyezik az ősrobbanás ténye alapján várható hőmérséklettel.

Teremtéstudósok azonban rámutatnak, hogy a háttérsugárzás valójában az ősrobbanás elméletének egyik fő problémája. A vizsgálatok szerint ugyanis ez a hőmérsékleti sugárzás a világegyetemben gyakorlatilag mindenhol egyenletes, amely nem felel meg az ősrobbanás elméletén alapuló várakozásoknak. Egy szokványos „robbanás” egyenetlen hőmintát eredményezett volna, nem pedig a megfigyelt, nagymértékben egyenletes mintázatot.

Az evolucionisták természetesen tisztában vannak ezzel a „horizontproblémának” nevezett nehézséggel, és néhányan azt állítják, hogy van rá megoldás. Feltételezéseik szerint a kezdeti „robbanást” követően, egy rövid ideig a világegyetem sokkal nagyobb sebességgel tágult – tulajdonképpen a fénysebességnél gyorsabban – és ez lehetővé tette a háttérsugárzás kiegyenlítődését. Ez a rendkívül gyors tágulás „kozmikus infláció” néven ismert.

Azonban Paul Steinhardt fizikus, a Princetoni Egyetem Albert-Einstein-professzora szerint „az infláció nagyon rugalmas… [és] úgy alkalmazható, hogy bármilyen eredményt adjon… bármiféle kimenetel lehetséges”. Vagyis azt állítja, hogy „nem lehetséges bizonyítékot találni az infláció igazolására vagy cáfolatára” ² . A teremtéstudósok egyetértenek ezzel, és úgy gondolják, hogy ez az elképzelés valójában nem több egy elméletnél, amelyet azért hívtak életre, hogy kimagyarázzanak bizonyos tényeket, melyek az ősrobbanás elméletének tévedésére mutatnak rá.

A könnyű elemek bősége

Az ősrobbanás elméletéről azt állítják, hogy előre pontosan megjósolta a világegyetemben ténylegesen megtalálható könnyű elemek mennyiségét. Azt várnánk, hogy a hidrogén a leggyakrabban előforduló elem, amelyet a hélium, a deutérium és lítium követ. És valóban, a megfigyelt sorrend is ennek megfelelő. Az állítások szerint különösképpen a hélium mennyisége egyezik meg (25%) az ősrobbanás elméletén alapuló számításokkal. Történelmileg azonban ez a kijelentés nagyon vitatott. Ahogyan Burbidge és Hoyle professzor rámutatott:

“Ma már ott tartunk, hogy a hélium létezését… a mikrohullámú háttérsugárzással együtt az ősrobbanás elsődleges bizonyítékaként emlegetik. Azonban ez az érvelés csak abban az esetben bizonyító erejű, ha nincs más magyarázat a héliumbőségre és a mikrohullámú háttérsugárzásra.” ³

Más érvek szerint a hélium a csillagokban keletkezett a hidrogén égéséből (fúziójából) (nem pedig az ősrobbanás következtében), illetve hogy a kozmikus mikrohullámú háttérsugárzást a csillagok által kibocsátott, majd a porfelhők által elnyelt fény hozta létre.

Burbidge professzor szerint sem a hélium megfigyelt bősége, sem a kozmikus mikrohullámú háttérsugárzás szintje nem volt megjósolható az ősrobbanás elméletéből. A tudósok már korábban megmérték a hélium mennyiségét, majd úgy dolgozták ki az elméletet, hogy a „megfelelő eredményt” kapják. A világegyetemben található hélium mennyiségét „előrejelző” paraméterről (az ősrobbanás-elméletben levő számról) Burbidge professzor a következőket írta:

„Úgy választották meg, hogy minden helyesen jöjjön ki… Ezért nem használható az ősrobbanás elmélete arra, hogy megmagyarázza a mikrohullámú háttérsugárzást vagy a kozmikus hélium 0,25-höz [25%] közeli mennyiségét … ha valóban hiszünk az ősrobbanás elméletében, akkor választhatunk olyan paramétereket, hogy az elmélet egybevágjon a megfigyelésekkel, de ez nem egy tisztán elméleti érvelés” (kiemelés az eredetiben). ⁴

Műholdas mérések adatainak birtokában néhány evolucionista kozmológus azt állítja, hogy az ősrobbanás elmélete képes előrejelezni a könnyű elemek mennyiségét. ⁵ Ez azonban nem lehetséges, mivel az elméletük a „sötét anyag” létezésén alapul, az anyag egy olyan formáján, amely nem figyelhető meg. ^4,6 (Ez a „sötét anyag”, amelynek létezését számos teremtéskutató és néhány világi kozmológus is megkérdőjelezi, szintén szükséges a galaxisok és csillagok természetes keletkezési folyamatainak magyarázatához.) ⁷

A táguló világegyetem

Általános vélekedés az, hogy a tér tágulása a fényhullámokat megnyújtja, ezáltal a fény vörösebb színűvé válik. ⁸ Ez a jelenség a „vöröseltolódás”, és galaxisok vizsgálata során megfigyelhető. Általánosságban elmondhatjuk továbbá, hogy minél távolabb található egy galaxis tőlünk, annál nagyobb a vörös­eltolódása. ⁹ Az értelmezések szerint a vöröseltolódás az univerzum tágulását jelzi, és így minél távolabb van tőlünk egy galaxis, annál gyorsabban távolodik. Ezért úgy érvelnek, hogy ha visszafelé haladnánk időben, a világegyetemet egyre kisebbnek és kisebbnek látnánk, amíg el nem éri az eredeti állapotát, a szingularitást.

Bár számos kreacionista tudós elfogadja az univerzum tágulásának bizonyítékait, ez még nem jelenti azt, hogy mindenképpen a szingularitás volt a kiinduló állapot – a tágulás indulhatott volna abból az igencsak nagy méretből is, ahogyan Isten azt megalkotta.

A kreacionista kutatók úgy vélik, hogy abszurd az az ateista kijelentés, miszerint világegyetemünk egy véletlen robbanásból keletkezett.

A kreacionista kutatók úgy vélik, hogy abszurd az az ateista kijelentés, miszerint világegyetemünk egy véletlen robbanásból keletkezett. Például a tágulás mértékének pontosan megfelelőnek kellett lennie, mivel a szükséges mértéktől való legkisebb eltérés is végzetes következményekkel járt volna. Ha a tágulás csak egy kicsit gyorsabb lett volna, akkor a részecskék egyszerűen szétrepültek volna, és sosem álltak volna össze csillagokká és bolygókká. Ha csak egy kicsit lassabb, akkor pedig a gravitáció mindent újra összerántott volna, olyan mértékben összeroppantva az anyagot, hogy bolygók vagy élet megintcsak nem alakultak volna ki. A Nobel-díjas Steven Weinberg professzor szerint ennek a tágulás mértékét meghatározó, „kozmológiai állandóként” ismert számnak a 120. tizedesjegyig pontosnak kellett lennie. ¹⁰

De mit is jelent mindez? Illusztráció­ként használjuk a betonkeverés példáját! Ebben az esetben a vizet körültekintően kell adagolni, máskülönben a beton nem éri el a kellő szilárdságot. Általánosan elmondható, hogy 100 kg cementhez 40 kg vizet kell adni. Egy építkezési projekt esetén belefér egy bizonyos hibahatár, ahol pl. a vízmennyiség 1 kg-os eltérése még elfogadható, a beton így is megfelelően szilárdul. Még egy 0,1 kg-os hibahatár is tartható lehet; azonban ha a megengedhető hiba csupán 0,000001 kg lenne, annak garantálását nyilvánvalóan nem várhatnánk el egy mestertől sem.

0,000001 esetében a tizedesvessző 6 helyiértékkel balra található az 1-es számjegytől:

De egy 120 tizedeshellyel rendelkező szám esetében a tizedesvessző 120 helyiértékkel balra található az 1-es számjegytől:

Mennyire reális abban hinni, hogy a „robbanás” véletlenszerűen hozott létre egy ennyire kritikus tágulási együtthatót?

A tágulás mértéke azonban csak egy a sok tényező közül, amelyeknek az ősrobbanás során való „finomhangolása” szükségszerű volt ahhoz, hogy egy a mienkhez hasonló világegyetemet hozzon létre, ahol lehetséges az élet. Például, ha az atomokat alkotó részecskék tömege, az atomokat összetartó erők, valamint a gravitációs erő közül csak az egyik nem lenne megfelelő értékű, az ősrobbanás élettelen univerzumot hozott volna létre. ^11,12 Kreacionista tudósok vitatják, hogy egy ilyen kényes folyamat véletlenszerűen végbement volna.

Következtetés

A keresztényeknek nem kell megilletődve elfogadni a világi eredetelméleteket. Az ősrobbanás elmélete csak azért tűnik olyan tudományosnak, mert az emberek általában kizárólag olyan bizonyítékokkal találkoznak, amelyek látszólag ezt az elméletet támogatják, emellett szó sem esik az elméletet érintő súlyos tudományos problémákról. Az ősrobbanás elmélete egyébként ellentmond a Mózes 1. könyvében /a Teremtés könyvében/ olvasható beszámolónak is, ami már önmagában is elég meggyőző érv az ősrobbanás megkérdőjelezésére és elutasítására azoknak, akiknek az Isten Igéje tekintélyt jelent. A tudományos érvelés megerősíti ezt.

 

Hivatkozások és megjegyzések

1. Az elmélet szerint a CMBR az ősrobbanás utáni 379 000. évben az atomok létrejöttével jelent meg. Ennél korábban a nagy energiájú, töltéssel rendelkező atommagok és elektronok minden sugárzást szétszórtak volna, de miután semleges atomokat alkottak, a világegyetem a sugárzás számára átlátszóvá vált.
2. Horgan, J., Physicist slams cosmic theory he helped conceive, Scientific American, 1 December 2014; blogs.scientificamerican.com.
3. Burbidge, G. and Hoyle, F., The origin of helium and other light elements, The Astrophysical Journal 509:L1–L3, 10 December 1998.
4.  Burbidge, G., The case against primordial nucleosynthesis, in: Hill, V., François, P. and Primas, F., eds, From Lithium to Uranium: Elemental tracers of early cosmic evolution, IAU Symposium Proceedings of the International Astronomical Union 228, Paris, May 23–27, 2005; adsabs.harvard.edu.
5. Hagyományos anyagsűrűség-mérések. Lásd: wmap.gsfc.nasa.gov/universe/bb_tests_ele.html.
6. Hartnett, J., Dark Matter and the Standard Model of particle physics—a search in the ‘Dark’, 28 September 2014; creation.com/search-in-the-dark.
7. Hartnett, J., Is ‘dark matter’ the ‘unknown god’? Creation 37(2):22–24, April 2015; creation.com/dark-matter-god.
8. Pontosabban, mivel jelenleg a fény hullámhossza nagyobb, emiatt a spektrum vörös iránya felé tolódott el. Megjegyzendő, hogy ez nem jelenti azt, hogy egy adott csillag vörös színben látható.
9. Mindemellett Prof. Halton Arp rámutatott, hogy nagyon sok kivétel van ezen szabály alól, amelyeket az ősrobbanás elméletét tartóknak igen nehéz megmagyarázniuk. Lásd: Hartnett, J., Big-bang-defying giant of astronomy passes away, 31 December 2013; creation.com/halton-arp-dies.
10. Weinberg, S., Facing Up: Science and its cultural adversaries, Harvard University Press, USA, pp. 80–81, 2001.
11. Lewis, F.G. and Barnes, L.A., A Fortunate Universe: Life in a finely tuned cosmos, Cambridge University Press, UK, 2016.
12. Lásd még: Statham, D., A naturalist’s nightmare [review of Ref. 11], J. Creation 32(1):48–52, April 2018.