Ezt a cikket a Biblia és Gyülekezet (A Biblia Szövetség folyóirata) 2005. évi III. számának Teremtés vagy evolúció? című mellékletéből szemléztük a kiadó engedélyével.
A mellékletet a Biblia Szövetség Protestáns Teremtéskutató Köre készítette (www.kezdetek.hu)
Szerző: Hazuga Nándorné, Éva (pedagógus)
Teremtés vagy biológiai evolúció?
„Anyu, tényleg 70 millió évvel ezelőtt pusztultak ki a dinoszauruszok?“ Két fiúnk 8 évvel ezelőtt őshüllő-lázban égett. Minden ilyen témájú film után elhangzottak hasonló kérdések. Biológia-testnevelés szakos tanárként akkor még nem tudtam egyértelmű válaszokat adni gyermekeimnek. Hiszen 30 éves koromig csak az ateizmusról és a materializmusról hallottam. Isten mégis hitet adott, és megújította életemet. Bár az evolúció és a teremtés kérdéseiben akkor még nem láttam tisztán.
„De anyu, milyen biológia tanár vagy, ha nem tudsz válaszolni?“ Az őszinte megállapítás miatt elkezdtem a teremtés/evolúció témájával foglalkozni. Isten lépésrőllépésre vezetett. A Szentírásból, lelkészünk tanítása alapján, összefüggő világmagyarázat bontakozott ki előttem. Így ma már másoknak is tudok segíteni a válaszadásban.
Az élet titka
A biológia tankönyvekben az élet kialakulásáról, az élőlények származásáról egyoldalú tanítás található: az ún. materialista alapokon nyugvó evolúciós elmélet. Eszerint minden az örökkévaló anyagi természetből, élettelen vegyi anyagokból, véletlenül keletkezett: „Az ‘élet titkát’ még nem sikerült megfejteni. Valószínű, hogy az élet több, még nem ismert, véletlenszerű esemény együttes megjelenésének következménye.“ (Berger Józsefné: Az élő természet, Biológia tankönyv)
Az iskolában ezeknél a tananyagrészeknél megkérdeztem a tanulókat: „Szerintetek vannak-e olyan gyerekek, tudósok, akik nem így gondolkodnak?“ Minden osztályban volt jelentkező, aki elmondta: „Igen, vannak olyan emberek, akik abban hisznek, hogy az élőlényeket Isten teremtette.“
Valóban vannak (és voltak is) olyanok, akik másképpen gondolkodnak. Erre alapos okuk van, hiszen kiváló tudósok, közel 150 éven keresztül próbálkoztak azzal, hogy szervetlen vegyületekből szaporodásra képes életformát hozzanak létre. Nem jártak sikerrel. „Élettelen vegyületekből nem jön létre szaporodásra képes élőlény. A kémia erre egyszerűen nem képes.“ (Thaxton-Bradley-Olsen: Az élet eredetének rejtélye)
Az első korty a természettudomány poharából ateistává tesz; a pohár alján azonban Isten vár.
Annak idején az istenfélő Louis Pasteur fogalmazta meg a biológia legjobban bizonyított törvényét. A biogenezis törvénye azt mondja ki, hogy élet csak élőből származik. Minden élőlény az élő Istentől kapta az életet. A korábban élt nagy tudós, Sir Isaac Newton mondta: „A világmindenség csodálatos rendezettsége és harmóniája csak egy mindenható létező terve alapján jöhetett létre. Ez az én végső felismerésem.“ A Newtonhoz hasonló gondolkodású tudósokat kreacionistáknak (teremtéspártiaknak) nevezik. Ők a Biblia alapján úgy látják, hogy a világmindenség céltudatos teremtés révén jött létre. Mindent Isten teremtett. Az anyagot, az energiát és a szabályozó törvényeket is. Isten nem része a természetnek, hanem fölötte áll, tehát természetfeletti személy. Az Istenben hívő és Istennek engedelmes tudós, amikor kutat, mindig abból indul ki, hogy mindaz, amit megvizsgál: az Isten keze munkája. Minden élőlény a közös létrehozónak köszönheti létét. „Az első korty a természettudomány poharából ateistává tesz; a pohár alján azonban Isten vár.“ (Werner Heisenberg)
Az élővilág csodája
Az evolúció tanítása szerint az élővilágban az egyszerűbből mindig a bonyolultabb felé irányuló fejlődés áll fenn. Minden élőlény egyetlen egysejtű, közös őstől származik. Az idő múlásával összetettségük megnőtt. Az ember is az állatvilágból származik. Az emberszabású majmokkal közös ősünk volt, amiből később kettévált a fejlődés. „Melyik komoly kutató vonná kétségbe manapság, hogy az evolúció tény? A földön létező összes élőlény közös származását ma már senki sem vitatja.“ (Ernst Mayr, „A 20. század Darwinja“)
A teremtésben hívők szerint Isten minden élőlényt úgy teremtett, hogy mindegyik tartsa meg saját jellegét. Nincs továbbfejlődés. A teremtés befejeződött a hatodik napon. Nincs fejletlenebb és fejlettebb élőlény, egyszerűbb és összetettebb van. Isten az élőlényeket tökéletesnek teremtette, de a bűneset miatt megromlott állapotba kerültek. S a mai kutató így találkozik velük.
Az ember származása
Az evolucionista tanítás szerint: „A modern biológia sokszorosan igazolta azt a tényt, hogy az ember is az állatvilághoz tartozik: egy különleges emlős faj. Különlegessége éppen viselkedésformáiban rejlik. Például az ember az egyetlen olyan állatfaj, amely képes kultúrát és társadalmat létrehozni, pedig génjeink csak körülbelül egy százalékban különböznek a csimpánzokétól.“ (Csányi Vilmos: Az emberi természet biológiai gyökerei – Mindentudás Egyeteme)
Az Istenben hívő emberek más véleményen vannak az embert illetően. „Az emberi agy rendkívüli komplexitása, kreativitása, képessége az absztrakt gondolkodásra, és egyéb képességei, melyek messze meghaladják a puszta túléléshez szükséges mértéket, talán az egyik ‘legnyilvánvalóbb’ bizonyíték arra, hogy a világot egy intelligens lény teremtette.“ (Don Batten: Kérdések a kezdethez) Nem alacsonyabb rendű, majomszerű lényekből fejlődtünk ki, hanem minket is Isten teremtett. „Az ember és a főemlősök utódainak túlélési képességét tekintve úgy tűnik, mintha visszafelé haladna az evolúció. Megszületéskor az ember gyerekei még hónapokig teljesen magatehetetlenek. Azonban a kis majmok nem sokkal megszületésük után már el tudnak futni a veszély elől, vagy fel tudnak mászni anyjuk hátára. Vajon hogyan maradtak volna életben az első embergyerekek?“ (Jobe Martin: Evolúciótól teremtésig)
A mutáció és a kiválasztódás
Az örökítő anyag (DNS) információjának hirtelen, véletlen, öröklődő megváltozását nevezzük mutációnak. A szó latin eredetű, változást jelent. Az evolúcióban hívők tanítása szerint azért van fejlődés, mert a genetikai információ nemzedékről nemzedékre továbbadódik, de eközben mindig egy keveset változik is. Ezek az apró változások idővel úgy adódnak össze, hogy új faj keletkezik.
„A természet harca által, az éhínség és a halál következtében megvalósul a legmagasabb rendű cél, amit az ember el tud képzelni – a magasabb rendű élőlények kifejlődése.“ (Darwin: A fajok eredete) Darwin megfigyelte, hogy a környezeti feltételekhez legjobban alkalmazkodó egyedek maradnak életben.
A teremtésben hívők szerint is létezik mutáció és kiválasztódás az élőlények között. De miért? Kezdetben nem voltak beteg, gyenge állatok, nem versengtek a táplálékért. Az ember engedetlensége miatt megtörtént a bűneset, és az átok következtében lettek betegek, gyengék vagy életképtelenek.
Valójában genetikusok még egyszer sem figyelték meg, hogy véletlenszerű mutáció új hormont, enzimet vagy egyszerű szervet hozott volna létre. A mutációk, a genetikai információban fellépő hibák a genetikai rend felbomlását okozzák. Sohasem újítják, hanem gyengítik, degenerálják a populációk génállományát. A Teremtőnek azonban az volt a célja, hogy teremtményei életben maradjanak még a bűneset után is. Olyan genetikai információs rendszert tervezett, ami rugalmas, megszabott határokon belül változásokra, alkalmazkodásra képes tulajdonságokat ad. A szelekció eredményeként azonban csökken a genetikai változatosság.
Az egyedfejlődés
Az evolucionista tudós, Ernst Haeckel, úgy fogalmazott, hogy valamennyi állat egyedfejlődésének embrionális szakaszában, megismétli ősei törzsfejlődésének legfontosabb mozzanatait. Szerinte az emberi embriónak fejlődése első pár hónapjában halakhoz hasonlóan kopoltyúkezdeménye, majd később majmokhoz hasonlóan farka alakul ki. Mindenki számára ismert az ábrasor, mivel a mostani tankönyvekben és lexikonokban is találkozunk még vele. Haeckel hal, szalamandra, teknős, csirke, nyúl és emberi embriókat rajzolt egymás mellé fejlődésük három stádiumában. A különböző stádiumok, főleg a koraiak, lényeges hasonlóságot mutatnak.
Amint arra a teremtéshívő tudósok is rámutattak, a molekuláris genetika azt támasztja alá, hogy az egyedfejlődésben nincs ismétlődés! Az ember DNS-e nem az állat DNS-e, nem is a hal DNS-e, amihez valami új adódik hozzá. Minden egyes faj DNS-e úgy van beprogramozva, hogy saját faját hozza létre, és nem valamilyen más faj ideiglenes másolatát. Haeckel akadémikustársai, anatómiatanárok már akkor megállapították, hogy Haeckel megváltoztatta az embriórajzokat, külső tulajdonságok hozzáadásával és kihagyásával, továbbá módosította az arányokat azért, hogy eltúlozza a fajok közötti hasonlóságokat. Haeckel német kollégáinak észrevételeire adott 1908-as válaszában beismerte, hogy azokon a helyeken, ahol nem állt a rendelkezésére megfelelő vizsgálati adat, hipotetikus módon meghamisította az ábráit. (Berliner Volkszeitung, 1908. december 28-i száma) Ábrasora továbbra is szerepel tankönyvben, pedig 2005-öt írunk.
A hit szerepe
A természettudományok a jelenleg fennálló világot vizsgálják – sajátos módszereikkel. Mivel a régmúlt eseményeket, nem lehet tudományos kísérletekkel megismételni, ezért az élet keletkezésére vonatkozó feltételezésekben a természettudósoknak hinniük kell. „Mivel a származás kérdései mind a teremtés mind az evolúció oldaláról tudományosan ellenőrizhetetlenek, így mindkét esetben hittel van dolgunk. Hisz senki sem volt jelen, hogy igazolhassa az ősrobbanás megtörténtét, és Isten semmiből történt teremtésének sem volt tanúja“ (Jobe Martin: Evolúciótól teremtésig)
Ahogyan minden Istenről beszél mindazoknak, akik őt ismerik és szeretik, ugyanígy minden eltakarja Istent azok elől, akik őt nem keresik és nem ismerik.
Érdekes módon az evolúcióban hívő emberek sokszor kételkednek saját állításaik bizonyosságában. Például az evolucionista Sir Arthur Keith biológust egyszer megkérdezték, ha ennyire bizonytalan az elmélete, akkor miért nem adja fel? Őszinte választ adott. „Az evolúció be nem bizonyított és be nem bizonyítható! Mi azonban hiszünk benne, mert ha feladjuk, akkor csak Isten teremtése marad. Az pedig elképzelhetetlen számunkra.“
A teremtésben hívők bizonyossága az Isten kijelentésébe vetett hitből ered. A hit Isten kegyelmi ajándéka, s általa képesek leszünk arra, hogy elfogadjuk Isten létezését és kijelentésének igazságát. „Mert kegyelemből tartattatok meg, hit által; és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; nem cselekedetekből, hogy senki ne kérkedjék.“ (Ef 2,8-9)
A vita központi kérdése mindig Isten
„Meggyőződésem, hogy a teremtés elutasításának fő oka az emberiség lázadása és alapvető büszkesége. Az evolúciós elmélet segítségével függetlenek lehetünk Istentől, és nem kell felelősnek éreznünk magunkat előtte. Az evolúció egyszerűen könnyít a lelkiismeretünkön! Hiszen megmagyarázza létünket Isten kiküszöbölésével.“ (Jobe Martin: Evolúciótól teremtésig)
Mint tanár, én is elmondtam, hogy miben hiszek, és szeretném, ha megismernék: többféle tanítás és hit van. „Ahogyan minden Istenről beszél mindazoknak, akik őt ismerik és szeretik, ugyanígy minden eltakarja Istent azok elől, akik őt nem keresik és nem ismerik.“ (Blaise Pascal)
Hazuga Nándorné, Éva (pedagógus)