Jézus a mi „bárkánk”

A történelem kezdetén Isten ítélete szakadt az ellene fellázadt embervilágra. Isten globális ítéletet hajtott végre: „özönvízzel borítván el az istentelenek világát.” (2Pt 2,5; 3,6) Ennek nyomait ma is fellelhetik a szaktudósok.

Isten kegyelméből csak egyetlen család élte túl az istentelen kultúra pusztulását. Noé, az Úr tervei alapján készített egy hatalmas mentőhajót, és Isten őt, „az igazság hirdetőjét, nyolcadmagával megőrizte” a kozmikus kataklizmában, a bárka oltalmában. (2Pt 2,5)

Jézus Krisztus a végidőkről szóló próféciában (Mt 24,37-39) megerősítette Noé történetiségét és az özönvíz történetének (az egész földre kiterjedő pusztulásnak) a hitelességét. Szavai biztosítanak minket arról, hogy amint az özönvíz az egész földre kiterjedő történeti esemény volt, úgy lesz kozmikus történeti esemény az utolsó ítélet is. S ez megfordítva is igaz: amint történeti esemény lesz az ő visszajövetele és az utolsó ítélet napja, ugyanúgy volt történeti esemény Noé korának özönvize. A názáreti Jézus semmi kétséget nem hagyott hallgatóiban: mindkét esemény valóságos történelem és nem történeti hitelességet nélkülöző mese.

Jézus azt is megjövendölte, hogy amint Noé napjaiban az emberek elmerültek a hétköznapi élet forgatagában, s „ettek-ittak, házasodtak, férjhez mentek”, s nem vették észre a közelgő istenítéletet, pontosan úgy tesznek majd az emberek az ő visszajövetele, az utolsó ítélet előtti napokban is. Elmerülnek teendőikben, s közben Jézus Krisztussal, tetteivel, halálával és feltámadásával, szavával, akaratával, és az evangéliummal nem foglalkoznak, őt gyakorlatilag nem létezőnek, halottnak tekintik. Mindeközben nem veszik észre, hogy gyorsan közeledik az a nap, amikor a jelenlegi történelem, sőt világkorszak lezáródik. S az a nap örök és végérvényes kárhozatuk nyitánya lesz.

Ma azokat a napokat éljük, amikről Jézus beszélt. Minket is körülvesz a szekuláris kultúra, mint Noét. Társadalmunkban az emberek esznek, isznak, adnak, vesznek, házasodnak, férjhez mennek. Belemerülnek olyan teendőkbe, amik önmagukban nem rosszak. A baj az, hogy közben azt hiszik: ez minden. Lélek nincs, a halál után sincs semmi, se menny, se pokol, nincs Sátán és nincs Isten sem, nincsenek isteni törvények, és isteni felelősségrevonástól sem kell tartani. Csak ez a materiális világ létezik, ahol minden áron igyekezniük kell az összes kis élvezetet megragadni. Az emberi magatartást kizárólag földi okok és célok vezérlik. Mindeközben az emberek természetében mindinkább jellegzetessé válik a szívükben rejlő gonoszság. A bűn egyre korlátlanabbul terjed, polgárjogot nyer az élet minden területén, s „megsokasul a gonoszság a földön”! (1Móz 6,5) Ezzel egyenes arányban, a földi élet egyre elviselhetetlenebbé, boldogtalanabbá válik. Történik pedig, mindez Isten szemei előtt: „És látá az Úr…” (1Móz 6,5)

Mindkét esemény valóságos történelem és nem történeti hitelességet nélkülöző mese

Miközben így él az istentelen társadalom, aközben Jézus Krisztus hívei – Noéhoz hasonlóan – „kegyelmet találtak Isten előtt”, és ma is hirdetik kortársaiknak a közelgő végítéletet. Nem ijesztgetésből teszik ezt, hanem mert valóban közeledik az Isten haragjának nagy és rettenetes napja! Félelmetes árnyék vetül kultúránkra: közeledik Isten Fia, s ítéletet tart minden ember felett, akik az igazságot hamissággal feltartóztatják. Isten, pedig még egyszer – ezúttal utoljára – elpusztítja a mindenséget az ellene lázadó, őt és akaratát semmibe vevő ember gonoszsága miatt. Ősi ígérete szerint, most nem víz , hanem tűz által (2Pt 3,10 és 13).

Isten gyermekeiként nem csak az ítélet közelségét hirdetjük, hanem azt is, hogy még tart a kegyelmi idő. Szeretettel hirdetjük, hogy egyetlen és kizárólagos útja van az Isten ítéletéből való megmenekülésnek, s a boldog örök élet elnyerésének: Jézus Krisztus. E föld és a rajta lévő dolgok megégnek (2Pt 3,10), az istentelen embereket utoléri a romlás, de, aki hisz Jézus Krisztusban – a személyesen érte is meghalt és feltámadott Úrban – az általa és benne túléli az utolsó, tűz általi ítéletet, és örök életet nyer, s bizonyosan ott lesz majd az új Égben és új Földön, az Isten dicsőséges országában!

Egyedül Jézus Krisztus adatott nekünk, hogy legyen „bárkánk”, akiben Isten megőriz minket az utolsó ítélet tűzviharában, és átvisz az ő örök, dicsőséges és boldog országába. „Higgy az Úr Jézusban és üdvözülsz mind te, mind a te házad népe!” (ApCsel 16,31)

Akik hisznek őbenne, fontolják meg az apostoli intést: „Annakokáért ezeket várván igyekezzetek, hogy szeplő nélkül és hiba nélkül valóknak találjon titeket békességben.” (2Pt 3,14-15)

Sípos Ete Zoltán