Ez a cikk a Creation Magazin 2020-ban jelent meg.
Hasonló cikkekért rendelj a magazinokból!

Dinoszauruszok kora – Ilyen nem volt!

Láttál már olyan könyvet vagy tévéműsort, amiben azt állították, hogy a Föld nagyon más volt akkor, amikor a dinoszauruszok éltek? Valószínűleg azt mutatták benne, hogy a dinoszauruszok uralta Földön csak kisméretű emlősök laktak. Olyan könyvekkel is találkozhatsz, amelyekben a dinoszauruszokat kopár földön ábrázolják, nagyon kevés növényzettel, a háttérben pedig sok vulkánnal. A fosszíliák azonban egészen mást bizonyítanak. A ma élő növények és állatok közül sokat találtak megkövesedve a dinoszauruszok közvetlen közelében!

Élő kövületek

Ma élő bojtosúszós hal Fotók a „Living Fossils” című könyvből

Azokat a ma is élő állatokat nevezzük élő kövületeknek, amelyek pont olyanok, mint a kőzetekben is megtalálható, többmillió évesnek mondott élőlények. Bizony, sok élő kövület van! Szalamandra, homár, krokodil és kacsacsőrű emlős egyaránt található olyan kőzetekben, amelyek állítólag a dinoszauruszok korából valók. Ez azt mutatja, hogy az, hogy valami megkövesedett, még nem jelenti azt, hogy az az élőlény már többmillió éves, esetleg már kihalt. Hallottál már a yorkshire-i megkövesedett medvékről? Az angliai Yorkshire-ban található vízesés alá a látogatók játékmacikat tesznek, melyek méretüktől függően 3-5 hónap alatt megkövesednek a kalciumban gazdag vízben. Nem kell hozzá többmillió év, csak megfelelő körülmények és ásványok!

A „dinoszauruszok korából” származó bojtosúszós hal

Időnként felfedezünk egy élő kövületet, amiről azt gondolták, hogy már régen kihalt. Ez történt például a bojtosúszós maradványhal esetében. Úgy tartották, hogy többmillió éve kihalt, de Dél-Afrikában horgászcsónakkal kifogtak egy ép és egészséges példányt! Ez egy evolúciós feltevés tévességét is bizonyítja, miszerint vélhetően az uszonyával sétált a tengerfenéken. Kiderült, hogy ez nem igaz. Az uszonyait úszásra használta. Micsoda meglepetés!

 

Továbbfejlődnek az élőlények idővel? Vagy változatlanok maradnak?

Egy ma élő toboztermő (simafenyő)

Az a tény, hogy a manapság talált állatok pontosan úgy néznek ki, mint azok, amelyeket többmillió évesnek tartanak, annak a bizonyítéka, hogy nem is olyan régiek. Az evolúció elvileg azt jelenti, hogy a dolgok változnak, azért, hogy az őket körülvevő világ változásaihoz alkalmazkodjanak, különben elpusztulnának. De az a tény, hogy ezek az állatok változatlanok, bizonyíthatja, hogy nem többmillió évesek, és hogy az evolúció nem igaz.

Az evolucionisták azt mondják, hogy a majmok és az emberek őse egy alacsony emlős volt, amely a „dinoszauruszok korában” élt. Ez az emlős aztán állítólag továbbfejlődött valami majomszerűséggé, majd emberszerűséggé, majd ember lett belőle. Ugyanakkor a tőfarkú rák, az alligátor és a páfrányfenyő egyáltalán nem változott meg. Ha az evolúció igaz, akkor hogy lehet az, hogy valami évmilliók elteltével is ugyanolyan marad, miközben körülötte állítólag minden megváltozik?

Dinoszauruszok korából származó toboztermő Képek a „Living Fossils” című könyvből

A főbb állat- és növénycsoportok mindegyike megtalálható a dinoszauruszok kőzetrétegében. Akkor hol van az evolúció rétege? A Bibliában azt olvassuk, hogy Isten mindenféle állatot a saját „fajtája” szerint teremtett (Mózes 1. könyve /Teremtés könyve/ 1:24-25). Vagyis a macska az macska, a kutya az kutya, és nem látunk olyat, hogy a kutya macskává változna. A kövületek tanúsága is azt támasztja alá, amit a Biblia mond. Tehát az úgynevezett hiányzó láncszemek, amiket az evolucionisták az elveik bizonyításához keresnek, tényleg hiányoznak! Az evolucionistáknak szüksége van az átmeneti fosszíliáknak nevezett dolgokra ahhoz, hogy az evolúció elmélete helyesnek bizonyuljon. Az átmeneti fosszíliák állítólag olyan „átmeneti”, köztes kövületek, amelyek egy állatnak más állattá való változása során keletkeztek. Az ilyen, átmenetinek tartott kövületek közül sokról azt is mondhatjuk, hogy annak a sokszínűségnek a részei, amilyennek Isten kezdettől fogva megalkotta a teremtményeket. Például az Archeopteryxről azt gondolták, hogy a dinoszauruszok és a madarak átmeneti fosszíliája, de valójában csak egy madár.

Mi a helyzet azokkal az állatokkal, amelyek nem találhatóak együtt a dinoszauruszokkal?

Nem találtunk még emberi csontvázakat vagy nagyemlősök fosszíliáit dinoszauruszoké mellett. Viszont ez nem jelenti azt, hogy nem éltek egyszerre a dinoszauruszokkal – csak azt jelenti, hogy még nem ástuk ki őket. Tízezerből csak egyszer fordul elő, hogy egy szárazföldi állat pont egy dinoszaurusz mellett kövesedjen meg, és a legtöbb kövület egyébként is az óceánból származik. Az eddigi leletek alapján elmondható, hogy minden főbb állattípusból találtak azonos helyen fosszíliákat, ráadásul ezek a mai fajokhoz képest változatlan tulajdonságokat mutatnak. Több, mint valószínű tehát, hogy a dinoszauruszok együtt éltek a ma élő élőlények többségével! Számunkra, akik hiszünk a bibliai teremtéstörténet hitelességében, ez amúgy is természetes!

 

Tények dióhéjban: Repenomamus Giganticus

Repenomamus Giganticus

      • A hatodik napon teremtetett
      • Fosszília lelőhelyek: Kína, Liaoning tartomány
      • Táplálkozás: Ezek az emlősök dinoszaurusszal táplálkoztak! Az erszényes ördöghöz hasonlító, Repenomamus nevű, megkövesedett emlős gyomrában egy dinoszauruszt találtak!
Méret:
      • 1 m hosszú
      • Testtömege a 14 kg-ot is elérheti
Angol forrás: Creation 41(2)

Fordította: Balogh István

Lektorálták: Királyné Lilla és Sebestyénné Preska Ágnes

 

LITA SANDERS, B.A., M.A.

Az oklahomai Wesleyan Egyetemen szerzett Msc diplomát bibliai tanulmányokból 2008-ban, summa cum laude minősítéssel. 2012-ben Msc diplomát szerzett a Trinity Evangelical Divinity School egyetemen Újszövetség szakon, cum laude minősítéssel. 2010 óta a CMI munkatársa. Ld. bővebben angol nyelven: creation.com/lita-sanders

ERIN HUGHES

A CMI amerikai irodájának programszervező igazgatója Atlantában. Önkéntesként kezdett a CMI-nél: ifjúsági vezető volt szülővárosában, az észak-karolinai Cape Carteretben. Feleségével, Louannával otthonoktatja négy gyermeküket. Ld. bővebben angol nyelven: creation.com/erin-hughes

Ez a cikk a Creation Magazin 2020-ban jelent meg.
Hasonló cikkekért rendelj a magazinokból!
Hírlevél feliratkozás

Hírlevél feliratkozás

A hírlevél feliratkozási lehetőség weboldalunkon az alábbi gombra kattintva kényelmesen elérhető.



HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS OLDAL

Sikeres feliratkozás.

Pin It on Pinterest

Share This