Az özönvíz geológiai hatásai

Általános és középiskolában földrajzból azt tanultuk, hogy „a jelen a múlt kulcsa”. Azaz, ha meg akarjuk érteni, hogyan alakult ki Földünk mai felszíne, akkor meg kell figyelni, hogy ma milyen folyamatokat tapasztalunk, és ezeket egyszerűen vissza kell vetíteni a múltba. Ez az ún. uniformitás (egyformaság) elve azzal a feltételezéssel él, hogy „minden úgy maradt”, amint kezdetben volt. Ma is ugyanazok a fizikai, kémiai, geológiai és biológiai folyamatok figyelhetők meg a természetben, mint annak idején.

Mivel ma azt látjuk, hogy a geológiai események nagyon lassúak (pl. a cseppkövek Aggteleken évente csak néhány mm-t nőnek, Ázsiában a Himalája évente csak néhány cm-t emelkedik), így azt gondolhatnánk, hogy a múltban is hasonlóan, lassan kellett ezeknek a folyamatoknak végbemenniük. Ezért, mire a lassúnak feltételezett folyamatok nagy geológiai képződményeket hoztak létre (pl. hegységeket, óceánokat, kontinenseket), addigra nagyon sok idő telhetett el. Ezen elgondolás alapján kezdett a Föld kora néhány ezer évről előbb százezer, majd millió és végül milliárd évekre nyúlni. Jelenleg azt feltételezik, hogy a Föld kb. 4,5 milliárd évvel ezelőtt egy izzó bolygó volt, ami lassan kihűlt. Ezt követően különböző geológiai korok váltották egymást, amelyekben eltérő kőzetrétegek keletkeztek, és eltérő élőlények éltek. A geológusok ezek alapján állították fel a geológiai kőzetoszlop modelljét, amelyben az alsóbb kőzetrétegek az idősebbek, és ezekben az evolúcióelméletnek megfelelően fejletlenebb élőlények maradványai (fosszíliái) fordulnak elő.

Bibliai geológia

Az iskolában tanult „közkeletű” geológiával összehasonlítva a bibliai geológia számos ponton eltér. A legfontosabb különbség az, hogy „a jelen nem kulcsa a múltnak”. A múltat nem lehet csupán a mai folyamatok visszavetítésével magyarázni. Számos esemény történt a múltban (teremtés, bűneset, özönvíz, bábeli nyelvzavar), amit ma nem tudunk megfigyelni. Ha meg akarjuk érteni Földünk múltját, akkor szükségünk van egy szemtanú beszámolójára. A leghitelesebb beszámoló a Biblia, amiben Isten maga írja le a Föld történetét (2Pt 2,3-7).

Egy amerikai szabadalom szerint ásványi anyagok oldatával mindössze egy perc alatt hozható létre megkövesedett fa.

Az egyik teremtés-párti modell szerint a Föld megközelítőleg 6.000 éves. S felszínét döntően egy világméretű katasztrófa befolyásolta, az egész bolygóra kiterjedő özönvíz, mintegy 4.500 évvel ezelőtti. Az özönvíz előtti világ nagyon sokban különbözött a mostanitól. Teremtéskutatók szerint akkor valószínűleg nagyobb lehetett a levegő oxigéntartalma és nyomása, és sokkal kevesebb káros sugárzás érte a Földet a bolygót körülvevő vízburok miatt. (Ugyanakkor az özönvíz során az esőt nem elsősorban ez a vízburok táplálta.) Ez az egyik magyarázata annak, hogy miért voltak nagyobbak az özönvíz előtti élőlények, amelyeket ma fosszíliaként találunk meg, és miért élhettek hosszabb ideig az emberek. Az özönvíz előtti föld- és vízrajz (hegységek, alföldek, folyók) azonban az özönvíz pusztításának hatására teljesen megváltozott. Éppen ezért hiábavaló minden próbálkozás az Édenkert pontos helyének meghatározására, hiszen a kert és az azt övező négy folyó is elpusztult. Az özönvíz után időbe telt, amíg a bolygó újra egyensúlyi állapotba került, ezért még néhány száz évig további katasztrófák rázták meg, és egy több száz évig tartó jégkorszak is bekövetkezett.

A fentiek alapján további fontos különbség a „közkeletű” és a bibliai geológiai modell között az, hogy a bibliai modell nem lassú, hosszú ideig tartó folyamatokkal számol, hanem gyors, rövid lefolyású, hatalmas erejű eseményekkel, globális katasztrófákkal. Így nem uniformitás-elvről, hanem katasztrófa-elvről beszélhetünk.

Gyorsabban is lejátszódhat

A ma lassúnak tűnő folyamatok különleges körülmények (megnövekedett hő-, nyomás- és áramlási viszonyok) között gyorsan is lejátszódhatnak. Az özönvíz és az azt követő katasztrófák során fennálltak ezek a különleges körülmények. Természetesen nem tudjuk tökéletesen modellezni az akkori eseményeket (különösen, mert nem ismerjük a természetes és a természetfeletti folyamatok arányát). De a teremtéskutatás eredményei segítenek komolyan venni az özönvíz, és általában a Biblia történeti hitelességét. Az alábbiakban felsorolunk néhány példát, amelyek korábban az uniformitás-elv bizonyítékaként szolgáltak, ugyanakkor mai ismereteink szerint inkább egy globális özönvíz mellett tanúskodnak.

A geológia egyik közismert érve a hosszú földtörténeti korok mellett az üledékes kőzetek (főként a réteges szerkezetű üledékes kőzetek) létrejöttének feltételezett folyamata. A réteges kőzetek, leegyszerűsítve, úgy jönnek létre, hogy – a fák évgyűrűihez hasonlóan – a tengerfenéken évenként egy-egy üledékes réteg rakódik le. Az érvelés logikus lehetne, ha a megfigyeléseink nem mást mutatnának. Ugyanis próbafúrásokkal is bizonyították, hogy a mai tengerfenéken nincsenek réteges formák, mivel általában a tengervíz több tíz méter mélyen átitatja a tengerfenék anyagát, s ezzel folyamatos keveredést is előidéz. Ugyanakkor számos példa azt mutatja,hogy a rétegképződés folyamatához nem hosszú korszakok, hanem kifejezetten rövid idő szükséges. Egyrészt laboratóriumban kimutatták, hogy megfelelő áramlási viszonyok mellett a vízben lévő kőzettörmelék, homok rétegesen rakódik le.

Ugyanezt mutatták az elmúlt évszázad katasztrofális eseményei is. Közülük kiemelkedik az amerikai St. Helens vulkán 1980-as évekbeli többszöri kitörése, amivel gyakorlatilag egy élő geológiai laboratórium keletkezett. Rövid idő alatt létrejöttek olyan képződmények, amiknek „csak évmilliók alatt lenne szabad megjelennie”. 1980. június 12-én, egy nap alatt, egy több mint tíz méter magas, megközelítőleg 100 réteget számláló üledékes képződmény alakult ki. A példa jól szemlélteti a rétegek kialakulásának mechanizmusát, hiszen az ehhez szükséges körülmények csak katasztrofális eseményeknél fordulnak elő. Az első robbanásszerű vulkánkitörés során (1980. május 18.) a hegy jelentős része megcsúszott, és elzárta a területen lévő folyót. Két évvel később (1982. március 19.) egy ismételt kitörés a korábban létrejött természetes gátat elsodorta. Ekkor a felgyülemlett víz megindult, és hatalmas mennyiségű sarat és törmeléket vitt magával, amely több tíz kilométeren át mindent elsodort, és átformálta a tájat. Ekkor jött létre – mindössze pár óra alatt – az első képen látható 30 méter mély kanyon is. Ezen esemény hatására a teremtéskutatók úgy vélik, hogy a világhírű Grand Canyon is hasonlóan keletkezhetett.

A biológiai evolúció legfőbb tárgyi bizonyítékát a korábban élt élőlények kövületei (fosszíliái) jelentik. A kövületek kialakulása ugyanakkor önmagában is jelentős bizonyíték az özönvíz mellett. Hiszen egy kövület kialakulásához három feltételnek kell teljesülnie:

1. Az élőlény elpusztulása után nagyon rövid időn belül oxigénmentes betemetődés szükséges. Ha ez nem történik meg, akkor az élővilág résztvevői a maradványt hamar eltüntetik (még a csontokat is).
2. Vízre van szükség, amely a szerves anyagokat kimossa a maradványból, és ásványi anyagokkal helyettesíti.
3. A vízben kellő mennyiségű oldott ásványi anyagnak kell jelen lennie.

A kövületek megtalálhatók a Föld egész felszínén az üledékes kőzetekben, a Himalájától az Andokig, és a sivatagokban is. Találhatunk több tucat négyzetkilométer kiterjedésű kövülettemetőket (pl. Kaliforniában 1.000.000.000 hal, 10 km2-en), eltemetett, kiváló állapotban megőrzött nagy kiterjedésű erdőket. Kérdés, hogyan jöhettek létre ezek a gigantikus képződmények? Csak olyan katasztrófa során, amikor az élőlényeket gyorsan betemette az üledék, nagy mennyiségű víz volt jelen, s a katasztrofális körülmények miatt az oldott ásványi anyagok széles skálája volt a vízben. Például a második képen látható fosszilis nagyhal éppen egy kishalat kap be. Özönvízszerű eseményre volt szükség ahhoz, hogy a hal gyorsan elpusztuljon és betemetődjön. Ma már tudjuk, hogy a megkövesedés folyamatához nincsen szükség hosszú időre. Egy amerikai szabadalom szerint ásványi anyagok oldatával mindössze egy perc alatt hozható létre megkövesedett fa. Az uniformista geológia hívei a rétegek lassú lerakódásában hisznek. Viszont így semmilyen kövület nem maradhatna meg réteges kőzetekben, hiszen mire a rétegek évmilliók alatt befednék az elhalt állatot, addigra az állat már réges-régen elbomlana. További problémát jelentenek az ún. polisztráta (vagyis több rétegű) kövületek (elsősorban fák), amelyek nem egyszer akár több tucat rétegen is átnyúlnak, vagyis a kövület aljának és tetejének betemetődése között, a feltevések szerint, időben évmilliók teltek el.

Az evolucionisták komoly érve a négy és fél milliárd éves Föld mellett a szén és a kőolaj keletkezésének magyarázata. A fosszilis energiahordozók létrejöttéhez – feltevésük szerint – nagy nyomás és hőmérséklet, valamint hosszú idő szükséges (több tíz-száz millió év). 1972 óta azonban már tudjuk, hogy a legjobb minőségű szenek valószínűsíthetően mindössze hat óra hőhatás következtében jöttek létre. A 21. század, pedig meghozta az olajkészítés folyamatának gyors technológiáját. A philadelphiai Changing World Technologies kifejlesztett egy új eljárást, amellyel alacsonyabb hőmérséklet és nyomás mellett 15 perc alatt hozható létre olaj. A vállalat vezetője a következőt nyilatkozta: „Az eltérés a mi folyamatunkban az, hogy mi barátunkká tettük a vizet. A korábban kipróbált folyamatok eltávolítják a vizet, de mi vizet préselünk a tárolóba, emelt hőmérséklet és nyomás mellett, szuperhidratáljuk az anyagot”. Ez a folyamat azonban megszólalásig az özönvíz alatt uralkodó állapotokat tükrözi vissza, amelyik ideális körülményeket teremtett a gyors szén- és olajképződéshez.

Vándoroltak-e a kontinensek?

Az 1960-as évek előtt a legtöbb geológus meg volt róla győződve, hogy a kontinensek sohasem változtatták a helyüket. Mára megfordult a helyzet – az uralkodó elmélet a kontinensek vándorlását magába foglaló lemeztektonika. A kontinensek alakja egymáshoz szabályosan illeszkedik (pl. Dél-Amerika és Afrika). Ezen elmélet szerint a Föld felszíne mozaikszerűen elrendezett merev lemezekből áll, amelyek egymáshoz képest mozognak. Egymással való ütközésük révén alakulnak ki a nagy hegyláncok, eltávolodásuk esetén, pedig új tengerek jöhetnek létre. Érdekes módon egy teremtéskutató, Antonio Snider volt az, aki 1859-ben először vetette fel a kontinensek özönvíz során történt, katasztrófaszerű mozgásának gondolatát. Elképzelését az 1Mózes 1,9-10 verseire alapozta, ahol arról van szó, hogy a teremtés során a vizek egy helyen gyűljenek össze. Ebből arra következtetett, hogy kezdetben csak egyetlen szárazföld lehetett.

Jelenleg a kontinensek 2-15 cm/év sebességgel vándorolnak. Ha ezt a múltba visszavetítjük, akkor egy óceáni medence vagy hegyvonulat keletkezéséhez sok millió év szükséges. Ezzel szemben, ha a kontinensek valaha összefüggőek voltak, és mostanra messzire eltávolodtak egymástól, hogyan egyeztethető ez össze a néhány ezer éves bibliai időkerettel?

Egy teremtéskutató, Antonio Snider volt az, aki 1859-ben először vetette fel a kontinensek özönvíz során történt, katasztrófaszerű mozgásának gondolatát.

Dr. John Baumgardner teremtéskutató (Los Alamos Nemzeti Laboratórium, USA), szuper-számítógépek segítségével szimulálta a földköpenyben zajló folyamatokat. Kimutatta, hogy a lemezmozgások nagyon gyorsan és spontán módon történhettek. Modellje „katasztrofikus lemeztektonika” néven vált ismerté. Nézzük meg ennek néhány érdekes részletét.

A modell többek között tárgyalja az óceáni lemezeknek a kontinentális lemezek alá süllyedését, ami a súrlódás miatt nagy hővel járt. A fejlődött hő miatt a lemezek szélei felmelegedtek, ahol így a kőzetek képlékennyé váltak, és emiatt a lemezek még gyorsabban mozogtak. Az öngyorsító hatás miatt a folyamat tetőpontján a kontinensek több méter/másodperc sebességgel is mozoghattak. A modell szerint az óceánfenék és így a vízszint is a lemezmozgások következtében megemelkedett, és emiatt a víz elárasztotta a kontinenseket. A lemezmozgások hatalmas vulkáni tevékenységgel jártak együtt. A frissen kiömlött olvadt kőzetek érintkeztek az óceán vizével, és hatalmas mennyiségű víztömeget párologtattak el, ami az özönvíz kezdetén kellő utánpótlást biztosított a több hetes esőzésnek.

A modell a fentieken túlmenően arra is magyarázatot nyújt, hogyan húzódtak vissza a víztömegek az özönvíz végén. A 104. Zsoltár bemutatja a víz visszahúzódását: „A hegyek felemelkedtek, a völgyek lesüllyedtek oda, ahol helyet készítettél nekik” (8. vers). Ez arra utal, hogy az özönvíz végén a Föld felszínének függőleges mozgásai voltak az uralkodóak, ellentétben az özönvíz elején a kontinensek vízszintes mozgásával. A hegységek lemezütközések révén emelkedtek ki. A kezdeti vulkanizmus után a tengerfenék folyamatosan hűlt, emiatt sűrűsége nőtt, és így lesüllyedt. Az óceánfenék egyre mélyült, és így már képes volt befogadni az özönvíz lefolyó víztömegét.

Tényleg 4.500 éve történt az özönvíz?

A bibliai őstörténettel (1 Mózes 1-11) kapcsolatos egyik legnagyobb botránykövet a benne szereplő évszámok és korok jelentik. Ki az, aki valóban elhiszi, hogy a Föld egészen fiatal? Csak a bolondok, vagy legalábbis tanulatlanok hihetik, hogy 4.500 évvel ezelőtt egy világméretű özönvíz történt, és a nagy hegységek mind, azóta alakultak ki. Mivel a kormeghatározás az egyik legkérdésesebb terület, ezért fontos ezzel is foglalkoznunk.

A kormeghatározási módszerek közül a legnagyobb tekintélyt a radioaktív módszerek vívták ki, mivel itt elvileg független, ismételhető, valódi mérésekről van szó. E módszerek lényege, hogy egy radioaktív kémiai elem (az ún. anyaelem) elbomlik egy másik kémiai elemmé (az ún. leányelemmé). A kort úgy határozzák meg, hogy megnézik egy kőzetben az anyaelem és a leányelem atomjainak a mennyiségét: ha több a leányelem, az anyag régebb óta bomlik, vagyis idősebb. Nagyon fontos, hogy a módszer három előfeltételezésen alapul:

1. A frissen keletkezett kőzetben állandó a kiindulási anyaelem : leányelem arány.
2. A radioaktív bomlási sebesség állandó.
3. A kőzet zárt rendszer (se ki, se be nem juthat anya- vagy leányelem).

Ha az előfeltételezések nem helyesek, akkor az egész módszer használhatatlan. A feltételeket az ábrán látható homokóra példáján könnyen meg lehet érteni. Az első feltétel azt jelenti, hogy ahhoz, hogy a homokórával időt tudjunk mérni, tudnunk kell, hogy kezdetben mennyi homok volt felül és alul. Az állandó bomlási sebesség azt jelenti, hogy a homokszemeknek végig ugyanolyan sebességgel kell leperegniük. Harmadjára pedig biztosítani kell, hogy az időmérés során senki nem vesz el homokot sem alulról, sem felülről – és nem is tölt be.

A radioaktív kormeghatározási módszerekkel kapcsolatban van néhány fontos tényező, amit kevesen tudnak. Bár a radioaktív módszerek nagyon megbízhatónak tűnnek, a legfontosabb kormeghatározási módszert mégsem ezek jelentik, hanem a geológiai kőzetoszlop és a benne található fosszíliák sorrendje (az idősebb kőzetekben „fejletlenebb” élőlények találhatók). Ha egy ásatás során megtalálják egy állat csontját, megnézik, hogy az evolúcióelmélet alapján az adott állatnak mikor kellett élnie (pl. a dinoszaurusznak 100 millió évvel ezelőtt). Majd laborban meghatározzák radioaktív mérésekkel a korát, ami teljesen eltérő eredményt ad (pl. 3 millió évet). Mi történik ilyenkor? Ha eltérés van a feltételezett és a radioaktív kor között, akkor a radioaktív kort vetik el! További érdekesség, hogy gyakran előfordul, hogy a különböző radioaktív korok nagyon szórnak azonos minták esetén is: ekkor is azt a kort fogadják el, ami beleillik az evolúciós elképzelésbe. Nézzünk erre néhány példát: a Grand Canyon egyik platójának korára kálium-argon módszerrel 10.000 év – 117 millió év, rubídium-stroncium módszerrel 1,27 – 1,39 milliárd év jött ki! Az ausztráliai Koongara bazalt korára ólom-ólom izokrón módszerrel 862 – 1.445 millió év, urán-tórium módszerrel, pedig 0 év adódott!

A rövid felsorolás jól mutatja, hogy bár a módszerek megbízhatónak tűnnek, mégis komoly problémák merültek fel alkalmazásuk során. Mi okozhatja a problémákat? A három feltétel. Ugyanis alaposabban megvizsgálva őket, egyik sem tűnik elfogadhatónak. Az állandó kiindulási anyaelem: leányelem arány feltételezést semmi sem támasztja alá. Gyakorlati példák mutatják a helytelenségét. Tíz évvel a St. Helens vulkán kitörése után megvizsgálták a keletkezett kőzetek korát kálium-argon módszerrel. A 10 éves kőzet korára 0,3 – 2,8 millió év közötti kort határoztak meg! Ez azért történhetett, mert a megszilárduló lávakőzet a levegőből sok argongázt, vagyis sok leányelemet tudott magába zárni, és ezért tűnt sokkal idősebbnek. Az sem helyes feltételezés, hogy a kőzetek zárt rendszerként viselkednek. Kimutatták, hogy gyakorlatilag az összes radioaktív elem diffúzió vagy oldódás révén képes vándorolni a különféle kőzetek között.

Végül valószínűsíthető, hogy a radioaktív bomlás sebessége nem volt állandó a földtörténet során. Egyrészt kísérletekben már kimutatták, hogy a bomlási sebesség változhat: kozmikus-, neutrínó-, neutron- vagy elektronsugárzás és a kémiai környezet hatására. Ennél sokkal fontosabb, hogy közvetett eredmények (RATE – „A radioaktivitás és a Föld kora” kutatási projekt) azt mutatják, hogy a múltban sokkal nagyobb volt a bomlási sebesség. Például az urán és tórium bomlása során hélium keletkezik. Mivel ez egy nagyon illékony gáz, ezért a több millió, milliárd éves kőzetekben már csak nagyon kevés héliumot várnánk. Megmérték különféle kőzetek hélium tartalmát, és a várthoz képest sokkal többet tartalmaztak. Kiderült, hogy a kőzetek hélium tartalma és a hélium diffúziós sebessége alapján a Föld kora legfeljebb 6.000 – 8.000 éves lehet … A teremtéskutatók szerint a radioaktív bomlás a teremtési hét, a bűneset vagy az özönvíz során gyorsulhatott fel.

Végül érdemes elgondolkodnunk néhány kérdésen. Mi az oka annak, hogy az első ókori civilizációk, az írott történelmi emlékek, a fejlett mezőgazdaság nagyjából egyszerre, mintegy 4.500 éve jelentek meg? Mi magyarázza, hogy nem találunk 4.500 évnél idősebb növényt, pedig sok olyan növény van, ami elvileg sokkal tovább tudna élni? Ezeket a kérdéseket azzal lehet megválaszolni, hogy valóban megtörtént hozzávetőleg 4.500 éve a Bibliában leírt világméretű özönvíz.

Összefoglalás

Ugyan ma még nincs egységes bibliai geológia modell, de számos olyan érv van, ami a fiatal Földre, a világméretű özönvízre, az azt követő katasztrófákra és jégkorszakra mutat. Nekünk a Biblia történeti hitelességéhez kell ragaszkodnunk és nem az éppen aktuális tudományos modellekhez. Az is elképzelhető, hogy a jelenlegi bibliai geológia modellen módosításokat kell végrehajtani, vagy egy teljesen új modellt kell felállítani. Ez a természettudományos haladás természete. A modellek jönnek és mennek, „de az Úr beszéde megmarad örökké” (1Pt 1,25).

Szilágyi Imre Miklós és Szűk Bendegúz Levente