Hónap: 2019 január

Üzenet az Űrből

Az Apollo-8 űrhajója 1968. december 21-én indult útnak, és december 24-én állt Hold körüli pályára. A NASA többször is közvetített tévénézők millióinak az utazás egyes állomásairól.
A nyolcadik kör után az Apolló-8 legénysége: James A. Lovell Jr., William A. Anders, és Frank Borman élő közvetítésben mutatta meg a világnak a Holdat és onnan a távoli Föld látványát, közben pedig az Ószövetség kezdő soraiból idéztek részleteket.

Semmihez nem fogható generációs élmény volt ez százmilliók számára. A teljes cikk ITT olvasható.

Hit az orvoslásban

“A hit és az ész, a hit és a tudományos kreativitás nagyon összefügg.”

dr. Csókay András
a Honvédkórház idegsebészeti osztályának vezetője

Fantasztikus, ami ebből a kooperációból kijön! Olvasd el a sziámi-ikrek szétválasztásával kapcsolatos cikket a demokrata.hu-n!

Arany ABC

Az ARANY ABC oktatási segédanyag az ábécé betűivel kezdődő 35 bibliaverset tartalmaz egy-egy színes képpel. Az A4 méretű lapok hátoldalán ugyanazzal a betűvel kezdődő 6-6 szó képe látható.

A szerkesztő, Ficsor Károlyné szerint a kiadvány célja, az hogy “segítsük a gyermekeknek a bibliaversek tanulását, megértését és alkalmazását. Ugyanakkor a hátoldalakon látható kis ábrákat kiszínezhetik, és különböző játékos feladatokkal izgalmassá, érdekesebbé tehetik a szülők a családi áhítatot, együttlétet, illetve a tanítók a vasárnapi iskolai foglakozást vagy hittanórát.”

Leginkább az 4-8 éves korosztály körében kedvelt tanítási segédanyag. Bővebben ITT olvashat róla a kedves érdeklődő.

Soha ne add fel!

Szabi nem a legjobb úton halad egy boldog jövő felé. Egyre inkább lemond arról, hogy egyszer még valamirevaló ember legyen belőle. Ezen a nyáron furcsa felajánlást kap egyik osztálytársától, akivel kölcsönösen nem csípik egymást. Csábító az ajánlat, de kérdéses, hogy lehet-e belőle valami.

A sok kalandot és váratlan fordulatot hozó nyár végére nem csak Szabi, hanem Julcsi és Peti is rájön, hogy a siker egyik legfőbb titka ez: Soha ne add fel!

A (nem csak) 8-12 éves gyerekek részére íródott, több szálon futó regény végigkíséri Szabit a nyári szüneten, és bemutatja, milyen sok körülmény játszik össze, hogy élete végre kimozdulhasson a holtpontról. Az is kiderül, hogy sokszor csak egy hajszálon múlik, hogy az élete milyen irányban halad tovább, és ez nem lehet a véletlen műve!

Ficsor Donátné Kardos Barbara könyve egyike az első díjjal értékelt műveknek a 4H/Magyar Misszió és az Örömhír Alapítvány által kiírt gyerekregény pályázaton. Barbara gyerekkorában komoly betegségen ment át, amikor az orvosok 1% esélyt adtak neki az életben maradásra. Már akkor megtapasztalta Isten kegyelmét, és azon keresztül, ahogy látta édesanyját küzdeni az ő gyógyulásáért, abba is betekintést nyert, mit jelent az, hogy soha ne add fel. Azóta felnőtt, pedagógus lett, az orgoványi Örömhír Alapítvány vezetőjének boldog felesége, 4 kisgyermek édesanyja. Maga is tanulja soha fel nem adni. Ha szeretnéd a könyvet elolvasni vagy tudsz valakit, akinek pont aktuális lenne egy ilyen bátorító könyv, írj az oromhir@oromhiralapitvany.hu címre!

© 2020 FireMEDIA

Theme by Anders NorenUp ↑