Ez a cikk a Creation Magazin 2021-ben jelent meg.
Hasonló cikkekért rendelj a magazinokból!

Elképesztő rókafutam

A Norvég Sarkkutató Intézet kutatói egy sarki róka (Vulpes lagopus) mindössze 76 napig tartó, három országon és két kontinensen keresztüli barangolását követték nyomon. A parti területekre jellemző kék fajtájú nőstényre egyéves kora előtt műholdas nyomkövető nyakörvet adtak. A nyomkövetést 2018. március 1-jétől július 1-jéig végezték, összesen 4415 km hosszú útvonalon, légvonalban 1789 km-es távolságon.

A róka 2018. március 26-án hagyta el a norvég Spitzbergákat, áthaladt Grönlandon, és 76 nappal később, június 10-én elérte az Ellesmere-szigetet Kanadában. Átlagosan 46,3 km-t tett meg naponta, mért napi rekordja 155 km volt. Ez ennek a fajnak az eddig feljegyzett legnagyobb sebessége.

„A róka olyan gyorsan haladt, hogy a kutatók először el sem akarták hinni. Egyikük, Eva Fuglei úgy vélte, hogy a rókát talán megölték és hajón szállították.”1

A sarki régiókat helyenként a tengeren kialakult egybefüggő jégréteg köti össze, ez teszi lehetővé az ilyen hosszú kalandozást. A róka mozgása két alkalommal 10 km/nap alá csökkent, amit „fizikai akadályok a tenger jegén, kedvezőtlen időjárás vagy táplálkozási lehetőségek hiánya” okozhatott.2

A föld újbóli benépesítése

Az állatok hosszú és gyors utazásra képesek megfelelő feltételek mellett

Ez az elképesztő távú, kontinenseken átívelő vándorlás kiválóan szemlélteti, hogy az állatok milyen hosszú és milyen gyors utazásra képesek megfelelő feltételek mellett. Miután Noé bárkája megfeneklett az Ararát-hegységben, a fedélzeten lévő
állatok szétszóródtak az egész világon.

Persze nem valószínű, hogy az eredeti párok tették meg ezeket a nagy távolságokat. Legtöbbjük inkább fokozatosan haladhatott: szaporodtak és vándoroltak.3 Az özönvíz utáni évszázadok során pedig a jégkorszak biztosította a vándorláshoz szükséges feltételeket. A jégmezők összekötöttek bizonyos földterületeket, és ami még fontosabb: a tengerszint is jelentősen csökkent, ezáltal földhidak képződtek. Ez nagyban hozzájárulhatott az állatok gyors elterjedéséhez szerte az egész földön.

Angol forrás: Creation 42(1)

Fordította: Vankó István

Lektorálták: P. Klement Edina és Sebestyénné Preska Ágnes

PHILIP ROBINSON, B.Ed., M.Div.

2009 óta a Creation Ministries International angliai szervezetének önkéntes előadójaként és írójaként szolgál. Ld. bővebben angol nyelven a creation.com/phil-robinson oldalon.

Hivatkozások és megjegyzések

1. Bharti, B., An Arctic fox walked from Norway to Canada in just 76 days; nationalpost.com, 2 Jul 2019.

2. Fuglei, E. & Tarroux, A., Artic fox dispersal from Svalbard to Canada: one female’s long run across sea ice, Polar Research 38: 3512, 2019.

3. Robinson, P., The red blanket, Creation 40(3):12–13, 2018; creation.com/the-red-fox

ITT TALÁLHATÓ egy rövid videó a róka által megtett útról.

Ez a cikk a Creation Magazin 2021-ben jelent meg.
Hasonló cikkekért rendelj a magazinokból!
Hírlevél feliratkozás

Hírlevél feliratkozás

A hírlevél feliratkozási lehetőség weboldalunkon az alábbi gombra kattintva kényelmesen elérhető.



HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS OLDAL

Sikeres feliratkozás.

Pin It on Pinterest

Share This