Bábeli nyelvek

A nyelvek eredete komoly kihívást jelent az evolúciót valló kutatók számára: miként vált az ember olyan beszélő lénnyé, aki a nyelv segítségével értelmes információt képes átadni? Darwin A fajok eredete című művének 1859-es megjelenését követően több elmélet is elterjedt ezzel kapcsolatban. Néhány ezek közül annyira különös volt, hogy a Párizsi Nyelvészeti Intézet (Société de Linguistique de Paris) minden ezzel kapcsolatos vitát több mint száz éven keresztül tiltott.¹

A mai evolucionisták olyan egyszerű „szimbólumokban” keresik a választ, amelyek segítségével a majomszerű lények nyelvhasználata kialakulhatott egyszerű morgások és hangok segítségével a különböző ingerekre, például ragadozók fenyegetésére adott válaszul. Ezekből szimbólumok sora fejlődött ki,² majd megjelentek az egyszerű mondatok, később pedig az egyre magasabb szintű és összetettebb szórend, végül az elvont fogalmak.
Christiansen és Kirby evolucionista kutatóknak mégis el kellett ismerniük a nyelvi fejlődéssel kapcsolatban, hogy

„mindenképpen kétséges, hogy megtaláljuk-e valaha a választ a nyelv és a gondolkodás fejlődésének egyes kérdéseire”.³

Joseph Greenberg neves nyelvészt idézve Jean Aitchison megállapítja:

„magát a nyelvfejlődést még soha nem sikerült kimutatni, és a nyelvek egyezőségét a jelenleg rendelkezésünkre álló bizonyítékok fényében kell vizsgálnunk.”⁴

Az a forgatókönyv, hogy a morgások nyelvtani rendszerekké fejlődtek, súlyos akadályokba ütközik.

Valójában az a forgatókönyv, hogy a morgások nyelvtani rendszerekké fejlődtek, súlyos akadályokba ütközik. Az elmélet egyik feltételezése szerint minél régebbre megyünk vissza egy nyelv történetében, a nyelvnek annál egyszerűbb formáira kellene bukkannunk. Ám ennek épp a fordítottja igaz: régen összetettebbek voltak a nyelvek, olyan finom nyelvtani és jelentésbeli részletekkel, amelyek később fokozatosan kikoptak a nyelvből, ellentétben az evolucionista feltevéssel.

Kiváló példa erre az ezer évvel ezelőtti óangol nyelv, amely akkor a főnevek négy esetét különböztette meg, sőt egy ötödik eset maradványait is láthatjuk, mindegyik a neki megfelelő ragozással, ezenfelül különböző igeragozásokat használtak.⁵ Ezek közül több már a középangol nyelvben elveszett, az újangolban pedig még több – ilyen pl. az igék kötőmódja vagy az egyes és többes szám második személyű igealakok megkülönböztetése.

Tehát az evolucionista forgatókönyv komoly kétségekkel terhelt.

Sémi, hámi és jáfeti nyelvcsaládok

Az evolucionista álláspont másik dilemmája a fő nyelvcsaládok nyelvi rendszerének olyan lényegi különbségei, amelyek egymással semmilyen összefüggést nem mutatnak. Érdekes módon a filológusok, bár nem ismerik el valóságosnak Noé történetét, a nyelveket régóta sémi, hámi és jáfeti nyelvcsaládokba sorolják Noé fiai után. Bár ezek a megnevezések részben hagyományként maradtak ránk, világi kutatók felfedezték, hogy a régi Közel-Kelet⁶ korai történelme tágabb értelemben arról tanúskodik, hogy a népek három fő irányba oszlottak szét, a nekik megfelelő nyelvcsaládok szerint, mint ahogy a Teremtés könyvének 10. fejezete is leírja. Eszerint a jáfeti az indoeurópai, a sémi a közel-keleti, a hámi pedig az egyiptomi és más afrikai nyelvcsaládoknak feleltethető meg, amelyek mindegyike igen különbözik a többitől, ahogy az alábbiakban láthatjuk:

• Sémi nyelvcsalád. Ez három további alkategóriára osztható:
  • Keleti sémi nyelvek: ide tartozik az akkád nyelv és annak változatai. Bár az akkád nyelvnek bizonyos mértékben közös a szókincse a nyugati sémi nyelvekkel, például a héberrel, a szókincse nagyrészt mégis önálló, míg egyes változatai (például a babiloni nyelv) a sumerból származnak.⁷
  • Nyugati sémi nyelvek: arám, héber, moábi, kánaáni, föníciai, ugariti, stb.
  • Déli sémi nyelvek: arab, etióp, palmüri, nabati
• Indoeurópai nyelvcsalád. Ide tartoznak: hettita, luvi, palái, szanszkrit, perzsa, ógörög, klasszikus görög, latin, germán, szláv, stb. nyelvek. Felmerült a hettita nyelvnek és változatainak a göröggel és ennélfogva a közép-európai indoeurópai nyelvekkel való kapcsolata, ám ennek részletei még homályosak.
• A hámi nyelvcsalád tulajdonképpen az egyiptomiból származik (ld. alább).

Egymástól független nyelvekből álló soknyelvűség

A nyelveknek erre a három fő ágazatra való felosztása az utóbbi években megkérdőjeleződött, mivel ebből a régióból több ősrégi nyelv is származik, mint amennyit ez az egyszerű hármas ágazatú séma fel tudna ölelni. Az ókori Közel-Keleten beszélt nyelvek feltérképezése során épp az lett feltűnő számunkra, hogy milyen sok az olyan nyelv, amely nem sorolható be egyik nyelvcsaládba sem, de a saját szerkezetében mégiscsak összetett. Egyébként ez nem mond ellent annak a bibliai kijelentésnek, miszerint Sém, Hám és Jáfet leszármazottai szétszóródtak, „mindegyik a maga nyelve szerint” (Teremtés könyve 10:5, 20, 31). Sőt, a valóságban pontosan azt találjuk, ami Bábel tornyának története alapján várható.

Az első jelenség

Két jelenség szembeötlő. Az első, hogy ezen nyelvek mindegyike körülbelül egy időben jelent meg – az időszámításunk előtti harmadik évezred közepén a hagyományos időszámítás szerint. A világi kutatók számára a megjelenésük még mindig rejtély. Ez amellett szól, hogy a sokféleség hirtelen keletkezett, és hogy ezek az emberek korán szétváltak etnikumok szerint, mint ahogy a Teremtés könyve 11:8-9 versei alapján várható. A Közel-Keleten található főbb nyelvcsaládok és nyelvcsoportok a következők, és ezek mindegyike egymástól teljesen független:

• Sumer: Alsó-Mezopotámia eredeti nyelve. Még mindig csupán körülbelül 75%-ban értjük. Alkotóeleme egy főnévi vagy igei szótő, amelyet egy vagy két szótag jelöl, és amelyhez azután további szótagok (toldalékok) tapadnak. A főnévnek tíz esete fordul elő, az ige pedig igen összetett, számos elő- és utótag kapcsolódik hozzá. Az így keletkező egyetlen szó kifejezhet annyit, amennyit az angolban egy hosszabb szókapcsolat vagy akár egy mondat.
• Elámi: az Iráni felföld délnyugati területén beszélik. Egy „ó-elámi” írást sikerült megfejteni, de az annak alapjául szolgáló nyelv még kevéssé ismert.⁸
• Egyiptomi: a fáraók idejében használt nyelv és annak hieroglif írása meglehetősen összetett volt.⁹ Ebből alakult ki a kopt, az egyiptomi egy későbbi formája, valamint az egész hámi vagy afroázsiai nyelvcsalád. Habár nem áll nyelvrokonságban a sémi ággal, utóbbiból mégis többen átvettek egyiptomi jövevényszavakat.
• Hurrita: időszámításunk előtti második évezred közepén a Mitanni királyságban használt nyelv.¹⁰ Első nyelvemlékei az Kr. e. 3. évezred végéről származó ékírások.¹¹
• Hatti: Anatólia legrégebbi nyelve, amelyről csupán kevés rövid nyelvemlék maradt ránk. Ne keverjük össze a későbbi indoeurópai hettita nyelvvel!¹²
• Kasszita: ezt a nyelvet beszélő népek eredete ismeretlen, de vélhetőleg a Zagrosz-hegységből származtak, majd megtámadták a Babiloni Birodalmat, már azelőtt, hogy I. Murszilisz Kr. e. 1595-ben leigázta azt. Ezt a nyelvet nyelvemlékei szűkössége miatt csak részlegesen ismerjük.
• Etruszk: itáliai őslakosok nyelve, akik valószínűleg Kr. e. a második évezredben telepedtek le a területen. Nyelvük ezidőtájt alakult ki, de a görög (eredetileg föníciai) írásmódot csak a Kr. e. első évezred elején kezdték használni.
• Indus-völgyi nyelv: ennek az igen korai kultúrának az írását máig nem sikerült megfejteni, és így az általa kódolt nyelv ismeretlen maradt. Barry Fells nyelvészkutató kísérelte meg az írás megfejtését az 1970-es években, és megállapította, hogy betűírás, mely 6 magánhangzót és 24 mássalhangzót használ, a nyelv maga szintén összetett szerkezetű, egyértelműen indoeurópai, továbbá a szanszkrit nyelv közvetlen őse.¹³ Bár nem mindenki fogadta el Fells megfejtését, a szanszkrit kapcsolat erősen mellette szól.

A második jelenség

A Közel-Kelet (és a régi Európa) említett nyelvei, köztük a korai indoeurópai nyelvek is, már régen kihaltak. Olyannyira, hogy néhányat, például a sumer, elámi, hurrita, etruszk, kasszita és hatti nyelveket még ma sem ismerjük pontosan, még annak ellenére sem, hogy az első négyről számos nyelvemlék áll rendelkezésünkre. Annyit azonban megfigyelhetünk, hogy ezeknek az ősi nyelveknek a szókincséből valamennyi bekerült későbbi nyelvekbe, úgy mint hatti szavak a görög és a latin nyelvbe, onnan pedig nyugat-európai nyelvekbe, többek között az angolba is, pl. wātar: water (víz). Akkád szavak fedezhetők fel a latin vagy az arab nyelvben, és ezáltal még néhány mai nyelvben is, pl. gammalu: camel (teve), šamaššammu: sesame (szezám, jelentése szó szerint „növényi olaj” az eredeti nyelvben).

Mindemellett a sémi, hámi és jáfeti nyelvcsaládokon kívül más jelentős nyelvi csoportok is a bábeli nyelvzavar révén alakulhattak ki, ide tartoznak a keleteurópai, ázsiai, valamint a távolkeleti nyelvek. A közel-keleti ősi nyelvekkel ellentétben ezeknek a nyelveknek a korai történetét már az idő homálya fedi. Legtöbbjüket ma is beszélik, például:

• Kelet-Európa és Oroszország szláv nyelvei: az indoeurópai nyelvek keleti nyelvcsaládjához tartoznak más, velük közeli rokonságban álló, ugyanebbe a családba tartozó balti nyelvekkel együtt, mint amilyen a litván vagy a lett.
• Uráli nyelvcsalád: ide tartozik a magyar*, finn, észt, illetve több más, a balti térségben illetve attól keletebbre beszélt nyelv. Ezek különálló csoportot alkotnak, semmilyen rokonságot nem mutatnak a fentebb említett szláv nyelvekkel.
• Altaji nyelvek: török, mongol, koreai és japán nyelv.
• Sino-tibeti nyelvcsalád: tibeti, burmai és ókínai nyelv.

Sineárból az egész földkerekségre

Ha behatóan tanulmányozzuk az ősi nyelveket és azok földrajzi eloszlását, az eredmények a Teremtés könyvében leírottak mellett szólnak.

A Teremtés könyve 11. részének 2. verse (továbbá a Ter 10:10 és 14:1) szerint a nyelvek összezavarodása Sineár földjén történt. Ez biztosan Alsó-Mezopotámiát jelenti, mert a Ter 10:10-ben együtt említi a szöveg ugyanezen a területen fekvő más ismert városokkal, és mert a zsidók babiloni fogságba hurcolásának körülményeit megörökítő leírás is Sineárnak nevezi a Dániel könyve 1. részének 2. versében.

Annak ellenére, hogy Mózes első könyvéről, vagyis a Teremtés könyvéről egészen furcsa, szkeptikus magyarázatokat is olvashatunk,¹⁴ a különböző nyelvek nem hosszas fejlődés révén jöttek létre egyetlen eredeti nyelvből. Ha behatóan tanulmányozzuk az ősi nyelveket és azok földrajzi eloszlását, az eredmények a Teremtés könyvében leírottak mellett szólnak. [Miközben a még egy nyelvet beszélő emberek Bábelben egy égig érő torony építésén dolgoztak], Isten természetfeletti módon beavatkozott, és hirtelen egymástól független, ám igen összetett nyelvek sokaságát hozta létre. Ennek eredménye a fentebb említett közel-keleti nyelvek sora, amelyek mindegyike egyidőben jelent meg, Kr. e. a harmadik évezred második felében.¹⁵

A Bábel tornyánál bekövetkező nyelvzavar eredményeként létrejött egyes korai, igen komplex közel-keleti nyelveket évszázadokon át használták, de ezek legtöbbje végül kihalt – egyesek hamarabb (pl. a sumer vagy a hatti), mások később (pl. a hurrita vagy az etruszk). Néhány nyelv (vagy ezek nyelvutódja) azonban fönnmaradt annak köszönhetően, hogy az őket használó népek egyes csoportjai szétszóródtak Ázsia különféle térségeiben, egészen a Távol-Keletig. Ilyenek a korábban már említett uráli, altaji és sino-tibeti nyelvcsaládok. Eközben a Közel-Keleten, Afrikában valamint Európában élő (sémi, hámi, jáfeti) nyelvek három fő nyelvcsaládba rendeződtek: a sémi, az afro-ázsiai és az indoeurópai nyelvcsaládba.

Következtetés

Mivel a Teremtés könyve valóságos történelmi beszámoló – ahogyan az Újszövetség írói és maga Jézus is megerősítette –, nem meglepő, hogy az ősi Közel-Kelet nyelvészeti térképe a bibliai leírásnak megfelelő képet mutat.

* A hivatalos álláspont mellett alternatív elméletek is élnek a magyar nyelv rokonságáról.

Hivatkozások és megjegyzések

1. Christiansen, M.H. and Kirby, S., Language Evolution: consensus and controversies, Trends in Cognitive Sciences 7(7):300, 2003.
2. Christiansen and Kirby, ref. 1, pp. 301–2.
3. Christiansen and Kirby, ref. 1, p. 305.
4. Jean Aitchison, Language Change: Progress or Decay? 4th edition, New York: Cambridge University Press, p. 240, 2013, citing J. Greenberg, The nature and uses of linguistic typologies, International Journal of American Linguistics, 23(2):75, 1957.
5. Bruce Mitchell and Fred C. Robinson, A Guide to Old English, Fifth Ed., Oxford, Blackwell, 1992, p. 62.
6. A Közel-Kelet kifejezés itt szigorúan az Iráni-felföldig tartó szír-palesztin területre vonatkozik. A Közép-Kelet helyesen az Afganisztántól Mianmarig húzódó terület, a Távol-Kelet pedig Thaiföld, Vietnám, Kína, Japán stb. A Közép-Kelet kifejezés Palesztinára, Szíriára és Mezopotámiára való vonatkoztatása napjaink hibás újságírói és politikai szóhasználata.
7. Huehnergard, J., A Grammar of Akkadian, Winona Lake, Eisebrauns, pp. 599–603, 2005.
8. Gragg, G.B., Less-Understood Languages of Ancient Western Asia, in Civilizations of the Ancient Near East (CANE), Vol. IV, New York, Scribner’s, pp. 2162–63, 1995.
9. Gardiner, A., Egyptian Grammar, 3rd Edn, Oxford, Ashmolean Museum, pp. 438, 443–542, 1957.
10. Gurney felveti, hogy míg a hurrita nyelvet a Mitanni királyság népe használta, a birodalom egy ún. indo-árja kaszt fennhatósága alatt állt, amelynek nyelve a szanszkrit nyelvvel áll rokonságban. Ld.: Gurney, O.R., The Hittites, Penguin Books, p. 107, 1990.
11. Edzard, D.O., Sumerian Grammar, SBL, Atlanta, p. 4, 2003; Wilhelm, G., The Hurrians, Warminster, Aris & Phillips, p. 7, 1989.
12. Gurney, ref. 10, p. 101; Gragg, ref. 8, pp. 2174–76.
13. Fell, J, Part 2: Barry Fells’ Revolution in Deciphering Old World Scripts, 21st Century Science and Technology, Summer, p. 53, 2001.
14. As discussed in Aalders, G.Ch., Genesis, Volume I, Bible Student’s Commentary Series, Engl. Tr. Zondervan, pp. 253–4, 1981.
15. Fontos megkülönböztetni egy nyelv írásos nyelvemlékét (ami későbbi) annak aktuálisan használt (bár tulajdonképpen korábbról létező) változatától, ami lingua franca (közvetítőnyelv) változat is lehet, mivel a kettő között akár több évszázadnyi szakadék is húzódhat. Részben igaz ez az etruszk és valószínűleg az elámi nyelv esetében is.